2024.10.16

Kezdődik az év végi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (KGFB) kampány. Valaha ez nagy esemény volt, de mára csak a lakosság 10 százalékának fordul pontosan december 31-én a biztosítása. A 4,2 millió magyar lakossági tulajdonban levő autó döntő többségnek már nem az év végével módosulhat a szerződése. Viszont éppen emiatt ma már a biztosítók sem helyeznek akkora hangsúlyt az egykori novemberi kampányokra, mint ahogy azt korábban megszokhattuk, de így a jó váltás lehetőségéről az ügyfelek is könnyebben lemaradnak.

Egy kis történelem

Szobonya László, a Groupama Biztosító lakossági nem-élet üzletágának vezetője egy háttérbeszélgetésen idézte fel a magyar KGFB-piac több fontos fázisát.

A magyar kötelező gépkocsi-biztosítás rendszere már nyugdíjaskorú, éppen 65 éves, az 1959. évi IV. törvény vezette be. Amikor az előző rendszerben mind az üzemanyag forgalmazás, mind a biztosítás monopólium volt, Magyarország egy időben nagyon sajátos struktúrát vezetett be: az üzemanyagárban volt benne a biztosítási díj. Vagyis nem kellett szerződéseket kötni, nyilvántartani, valamint a hagyományos értelemben vett díjakat fizetni és szedni.

1991. július 1-től váltotta fel a gépjárművek kötelező felelősségbiztosításának szerződéses struktúrája a régi rendszert. Aki emlékezik a rendszerváltás idején vetített Szomszédok című tévésorozatra, Taki bácsi, a „nép taxisa” az egyik rész végén azért siránkozott, mert az autósoknak, így a taxisoknak is ekkortól kellett külön biztosítást kötni a másoknak okozott károk ellensúlyozására.

Bár sokan azóta is egy kalap alá veszik a gépjármű-biztosításokat, vagyis a kötelezőt és a cascót, amúgy teljesen más a logikája a díjszabásnak. A KGFB-nél a biztosítók a sofőrt (milyen eséllyel okoz kárt), a cascónál a járművet árazzák be, vagyis azt feltételezik, hogy egy értékesebb autóban, mint vagyontárgyban nagyobb lehet a kár.

A 2010-es évekig az egész ország koncentráltan, az év elején válthatott biztosítót, novemberben indult a kampány, a biztosítók sok-sok oldalon keresztül hirdették a feltételeiket. Ráadásul a biztosítók nagyon jó ajánlatokkal csábították át magukhoz az ügyfeleket, 2010-ben például még egyetlen szezonban 1,5 millióan váltottak biztosítót. Aztán jött két fontos változás, a koncentrált kampány helyett mindenki a tulajdonszerzés évfordulóján válthatott, illetve 2016-tól az MNB kimondta, hogy a biztosítók nem kedvezményezhetik az új ügyfeleket a meglevő ügyfeleik kárára.

Szóródik a kampány, csökken a figyelem

Ma már tehát teljesen eloszlik az év során a KGFB-kötések piaca, mindenkinek más és más a fordulónapja, vagyis a piac 90 százaléka az év napjai között nagyjából egyenletesen oszlik meg. Érdekes módon október elején van némi csúcsosodás, mert korábban két aktív piaci szereplő (az Astra és a MÁV ABE) is ekkor ment csődbe, sokan kényszerűen ekkor indítottak új szerződést.

A piac háttértrendjei is nagyon érdekesen változnak. Ma már nincs annyi koccanás, kisebb baleset, mint korábban, aminek legalábbis két oka biztosan van,

- elterjedtebb a home office,
- és fejlettebbek a vezetést segítő eszközök, jelzések, beépített tükrök, kamerák.

Ugyanakkor sajnálatosan mégis nagyobbak a károk, a szakember szerint az elmúlt években ugyanis a szervizekben tapasztalható áremelkedés kétszerese volt az inflációnak. Fontos adat, hogy a balesetek 95 százalékban csak anyagi kárral járnak, vagyis csak 5 százalék esetén van személyi sérülés, de a kifizetések 20 százaléka kapcsolódik mégis a humán tételekhez. EZ lehet egészségügyi ellátás, sérelmi díj, de akár otthoni ápolás, gyógytorna, vagy az otthonok olyan átalakítása, hogy a sérült továbbra is minél teljesebb életet élhessen.

Egy aktuális kutatás

Az ügyfelek mindenesetre az új rendszerben, a kevesebb koncentrált médiafigyelem miatt hajlamosabbak elfelejteni a szerződéseik felülvizsgálatát. Pedig a Groupama Biztosító megbízásából, az NRC által készített 1000 fős, országos kutatás szerint a KGFB-piacon az ügyfelek 98 százaléka szívesen váltana egy olcsóbb ajánlatra. Vagyis valójában a KGFB egy kifejezetten árérzékeny termék, amely árérzékenység ráadásul egyáltalán nem függ össze a jövedelmi helyzettel, inkább attitűdalapú. A válaszadók 72 százaléka már kevesebb, mint 10 ezer forint éves megtakarítás esetén is mozdulna, mégis az a tapasztalat, hogy a valóságban az ügyfelek legfeljebb 20 százaléka vált biztosítót.

Ennek egyik fő oka, hogy az ügyfelek félnek a váltás vélelmezett bonyolultságától, az időigényes az adminisztrációtól, de sokan (részben hamis észleléssel) elégedettek a jelenlegi szerződésükkel, és azt gondolják, hogy egy váltással elveszítenék a korábban kiharcolt kedvezményeiket.

Ez azonban nem feltétlenül van így, ráadásul a beszélgetésen az is kiderült, hogy a kedvezményekre jogosító feltételeket nem is mindig kell teljesíteni, olykor elég „jól” válaszolni. Vagyis vannak olyan kérdések, mint amelyeket nem biztos, hogy (sőt, biztos, hogy nem) ellenőriz majd a biztosító, de a jó válaszokkal jobb ár érhető el. Ilyenek lehetnek például a használ-e téli és nyári gumit, mennyit megy az autóval, jár-e vele külföldre típusú kérdések.
A kutatásból kiderült, hogy az internetezők túlnyomó többsége valamilyen árösszehasonlító oldalt néz meg először, ugyanakkor közel egynegyedük a biztosítók saját honlapján köt szerződést. Bár elsőre talán azt gondohatnánk, hogy a KGFB-nél csak az ár számít, hiszen kár esetén nem a biztosítást kötő kap pénzt, vagy vesz igénybe szolgáltatást, ez nem teljesen igaz. Például van olyan vonzó pluszszolgáltatás (pl. a 0-24 órán keresztül hívható, ingyenes autómentés asszisztencia), aminek az a célja, hogy maga a biztosítást megkötő autós is érezzen valami előnyt a KGFB-jéből.

Pár jó tanács

- Jegyezzük meg az évfordulónk dátumát! Évforduló napját megelőző 60. és 30. nap között van lehetőségünk a KGFB-t felmondani, de az új biztosításunkat az évforduló napjáig bármikor megköthetjük. De arra figyeljünk, hogy tartsuk be a határidőket.
- Nézzünk körbe a piacon! Miután megkaptuk az évfordulós díjértesítőt, van egy összehasonlítási alapunk és ezek után egy ár-összehasonlító oldalon, vagy a biztosítók oldalain felmérhetjük, hogy van-e a piacon kedvezőbb díj.
- Ne csak az alapárat, de az elérhető kedvezményeket és a pluszszolgáltatásokat is nézzük! Ugyan a kötelező biztosítások esetében általában limitált az igénybe vehető plusz szolgáltatások köre, de azért lehetnek ilyenek.
- Ha bármiben bizonytalanok vagyunk, forduljunk bátran biztosítási szakemberhez, ők készségesen segítenek, hiszen pontosan ez a dolguk, ráadásul még üzletet, vagyis pénzt is remélhetnek a közreműködésükért.

Végezetül álljon itt pár általános jó tanács, ami bármikor is kell váltanunk, hasznos lehet.

forrás: telex.hu

CLB TIPP: Hasonlítsa össze a CLB kalkulátorában a kötelező biztosítási ajánlatokat:
Kötelező biztosítás kalkulátor >>

Biztosítás fajta: 

  • Kötelező biztosítás
Vadonatúj biztosítási forma jelent meg: itt az önrész biztosítás!
2010 május 12.
Kategória:
Önrész biztosítás

Vadonatúj biztosítási forma jelent meg: itt az önrész biztosítás!

A KÖBE egyedülálló termékét kizárólag a CLB forgalmazza
 
Budapest, 2008. október 13.
Sok autós tapasztalja csalódottan, hogy bármilyen széles körű is a casco-biztosítása, káresemény esetén az önrészfizetési kötelezettség miatt mindenképpen veszteség éri. A KÖBE által most bevezetett önrész biztosítással első ízben válik lehetővé, hogy a károsult mentesüljön ennek az összegnek a kifizetésétől is. Az új terméket a KÖBE saját hálózatán kívül kizárólag a CLB Független Biztosítási Alkusz értékesíti.
 
Az önrész biztosítás bármely biztosító új vagy már meglévő casco szerződése mellé megköthető. Minden olyan esetben téríti az önrészt, ahol a kárösszeg – az önrész levonása után –eléri a 100 ezer forintot. Díja havi 1000és 5000 forint között változhat a casco önrészétől, illetve a kortól és a lakhelytől függően. Érvénye az első kárkifizetésig tart, de azután újraköthető.
 
Az önrész biztosítás különösen azokat az autósokat védheti meg a komolyabb ráfizetéstől, akik hitelbe vásárolták járművüket. Egy nagyobb kár vagy esetén ugyanis a casco térítéséből először a finanszírozót kártalanítják, és csupán a szerződésmódosítási és adminisztrációs költségek kifizetése után kerül sorra a tulajdonos, akitől természetesen ekkor is levonják az önrészt.
 
Az önrész biztosítás bevezetése hosszabb távon jelentős változásokat generálhat az egész casco-piacon. Az ügyfelek olcsóbb casco-t kötnek majd, mivel az ezzel járó magasabb önrészt kockázatok nélkül bevállalhatják. Emellett az új lehetőség a casco kötések számát is növelheti.
 
Az önrész biztosítás értékesítésében a KÖBE kizárólagos partnere a CLB Biztosítási Alkusz. „Az általunk kidolgozott önrész biztosítás elsőként kínál megoldást a gyakran többszázezer forintot is elérő önrész kiváltására.” – mondta Lilli Róbert, a KÖBE ügyvezetője. „A CLB-ben olyan értékesítési partnerre találtunk, amely garanciát jelent arra, hogy a casco-val rendelkező autósok tömege minél előbb találkozzon ezzel a kedvező lehetőséggel, hiszen az alkuszcég 650 eladási pontján és fejlett online rendszerén keresztül az egyik piacvezető közvetítő a casco-kötések területén.”
 
Háttérinformáció:
 
KÖBE (Közlekedési Biztosító Egyesület)
A KÖBE 1996-os alapítása óta egyenletesen fejlődik, üzleti filozófiája szerint a lépésről lépésre elvet követve. Az egyesület tevékenységét az Alapszabálynak megfelelően non-profit alapon, de eredményesen végzi.
Az alapítás óta eltelt tizenkét esztendőben, minden évben a Küldöttgyűlés döntése alapján az egyesület gazdálkodása során képződött eredményt tőkefeltöltésre, szolgáltatásfejlesztésre fordította, és a következő év kedvező biztosítási díjainak kialakításánál vette figyelembe.
Az egyesületi tagok teljes körű biztosítási védelmét szavatolja, hogy a KÖBE arányos viszontbiztosítási szerződéses partnere, a Swiss Re a világ legnagyobb viszontbiztosítója.
A KÖBE díjbevétele 2007-ban meghaladta a 7 milliárd forintot, és közel 12.000 darab kárt rendeztek országszerte.
Jelenleg az egyesület mintegy 170.000 szerződést kezel, melynek több mint 99%-a KGFB szerződés. A KÖBE a kötelező gépjármű felelősségbiztosítás mellett cascót, árufuvarozói felelősségbiztosításokat, balesetbiztosítást és lakásbiztosítást is művel.
A KÖBE befektetési állománya több mint 6 Mrd. Ft.
 
 

 

A biztosításokra is lesz éves költségmutató
2010 május 12.
Kategória:
Általános

A biztosításokra is lesz éves költségmutató

Önszabályozási céllal a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) dolgozza ki a Teljes Éves Költségmutatót (TKM), amelyet a befektetéshez kötött életbiztosításoknál kívánnak alkalmazni először, a jövő év elejétől - mondta Trunkó Barnabás a MABISZ főtitkára.
 
A bankkölcsönöknél alkalmazott Teljes Hiteldíj Mutató (THM) analógiája lenne a biztosításoknál a Teljes Éves Költségmutató (TKM), amely alapján összehasonlíthatóvá válnának a termékek. Szemben a THM-mel a TKM-et nem jogszabály tenné kötelezővé, illetve írná elő a számításának módját, hanem szakmai önszabályozással valósulna meg.

A szakmai szervezetben, a MABISZ-ban folynak az előkészítő munkák, de részletekről még nem tudott beszámolni Trunkó Barnabás. Úgy tervezik, hogy a jövő év elejétől kellene a befektetéshez kötött életbiztosításoknál kiszámolni, és közzé tenni a TKM-et. Ezt követően a számítást és a közzétételt fokozatosan kiterjesztenék valamennyi biztosításra.

Előrehozott szakmai egyeztetés folyik a MABISZ és a felügyelet között a TKM-ről - mondta az MTI-nek Binder István a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) szóvivője. Emlékeztetett arra, hogy évekkel ezelőtt, hasonló önszabályozó módon készült egységes hozamszámítás a befektetési alapokra. Időnként maga a felügyelet is publikál költségszámításokat pénzügyi termékekre, ezeket a létező nemzetközi sztenderdek alapján készíti - tette hozzá a szóvivő.

 
Forrás:hvg.hu

 

Küszöböljük ki a nyaralás kockázatait!
2010 május 12.
Kategória:
Általános

Küszöböljük ki a nyaralás kockázatait!

Utas- gépjármű- és lakásbiztosítással a nyugodt vakációért
 
 
Budapest, 2008. június 17.
A tanítási időszak végeztével honfitársaink százezrei indulnak külföldi vakációra abban a reményben, hogy itthoni gondjaikat feledve, nyugodt körülmények között tudják majd kipihenni magukat. Sokan azonban ilyenkor is aggódnak: nem csupán az útközben összeszedett betegségektől, balesetektől való félelem hiúsíthatja meg az igazán gondtalan kikapcsolódást, hanem például az itthon hagyott értékek miatti szorongás is. A bajok néha nem elkerülhetőek, de megfelelő biztosítással nagy részük könnyen orvosolható. A CLB Biztosítási Alkusz alábbi áttekintése a nyugodt utazás zálogai közül mutatja be a legfontosabbakat, amelyek mostantól a biztositastipp.hu oldalon egy kattintással mind elérhetők.
 
Utasbiztosítás
Bár évente egyre kevesebben kockáztatnak, de a külföldre utazóknak még mindig jóval több mint a fele nem gondoskodik utasbiztosításról. Pedig az utasbiztosítás napi néhány száz forintos díja ellenében nem csupán a balesetek, betegségek kórházi és egyéb kapcsolódó költségeit térítik a biztosítók, hanem a poggyászt ért károkat is, és például egy esetleg rablás nyomán is kártérítéshez juthatunk.
 
Néhány fontos szempont az utasbiztosításhoz kapcsolódóan – ezúttal csak dióhéjban:
  • Kár esetén mielőbb hívjuk fel biztosítónk assistance-szolgáltatását. A legtöbbször kedvezményes díjon, magyar nyelven is elérhető szolgáltatás orvos küldésén vagy a hazautazás megszervezésén kívül tolmácsszolgáltatást, vagy akár óvadékfizetést is képes biztosítani. További nyomós ok, hogy amennyiben az assistance hívását elmulasztjuk, a biztosító korlátozhatja a kártérítés mértékét.
  • Lopás, rablás esetén ne feledjük értesíteni a helyi hatóságokat sem, mivel az itthoni kárrendezés során kérni fogják az ő igazolásukat is.
  • Egyre több biztosító kínál olyan biztosítási csomagot, amely értékesebb tárgyak – fényképezőgép, laptop, videokamera, stb. – ellopása esetén is fizet kártérítést. Ezek feltételeiről azonban mindenképpen előzetesen tájékozódjunk!
  • Egyes tevékenységek – pl. quad, vízisí, rafting, búvárkodás vagy éppen golf – esetében általában speciális kiegészítő biztosításokat is kötni kell a kockázatok fedezéséhez.
 

Gépjármű-biztosítások – casco akár egy hétre

A közeli országokat még ma is elsősorban autóval közelítjük meg. A hazai autók közel kétharmada nem rendelkezik cascoval, ezek tulajdonosai értelemszerűen külföldön is nagyobb kockázatot vállalnak. Kevesen tudják azonban, hogy lehetőség van rövid – egy- kéthetes vagy egyhónapos – időszakokra is teljes körű casco-biztosítást kötni. A határozott idejű casco feltételei szinte mindenben megegyeznek az éves casco-éval, így kedvező megoldást jelentenek mindazoknak, akik nem kívánnak, vagy nem tudnak egész évre szóló biztosítási fedezetet az autójukra.
 
Lopás- és töréskáron kívül az autó meghibásodása is komoly problémát okozhat a külföldi nyaralás során. Ma már elérhető olyan autóasszisztencia-biztosítás, amely a jármű működésképtelensége esetén téríti a javítást, a szervízbe szállítást, az autó tárolását, a továbbutazás, valamint a bérautó költségeit is.
 
Lakásbiztosítás
A nyaralását töltő család üresen hagyott lakása – a drága biztonságtechnikai eszközök alkalmazása ellenére – nagyobb eséllyel eshet betörők áldozatává nyáron, mint az év más időszakában. Nem véletlen, hogy sokan ezt az időszakot használják ki arra, hogy új lakásbiztosítást kössenek, illetve a régi biztosításuk esetében aktualizálják a biztosítási körbe bevont ingóságaik értékét. Bár az internetes értékesítés során egyszerűbb standard csomagokat kínálni, az igazán testre szabott biztosítások megkötése érdekében már itt is számtalan opció és értékhatár között lehet választani.
 
Egyszerűen, gyorsan az Interneten
A fenti rövid felsorolásból is kitűnik, hogy annak, aki biztosra akar menni, érdemes többféle biztosítás megkötését is egyidejűleg átgondolnia. Az ehhez szükséges ügyintézésre azonban éppen az utazás előtti napokban jut a legkevesebb idő.
„Szerencsére ma már valamennyi felsorolt biztosításfajta gyorsan és kényelmesen megköthető az Interneten keresztül is.” – mondta Bravik Attila, az CLB ügyviteli igazgatója. „Ügyfeleink dolgát azzal is igyekszünk megkönnyíteni, hogy a biztositastipp.hu portálunkon valamennyi, a nyaraláshoz kötődő biztosítás (utas-, gépjármű-, lakás) egyetlen oldalon elérhető, áttekinthető és megköthető.”
 
 
 

 

Oldalak